A magyar hadsereg - a 20. század elejétől megfigyelhető - folyamatos fejlődése a híradó technika fejlődését is jelentette, amely magával hozta a rádiófelderítés - illetve ezzel egyidejűleg a rejtjelmegfejtés - szervezetének kialakulását. A harcoló erők kommunikációjának figyelése, lehallgatása, települési helyük meghatározása már a második világháborúban igen jelentős szerepet játszott a hadműveletek megtervezése és végrehajtása során, fontossága vitathatatlanná vált az egyéb felderítési módok mellett. A világháború után a magyar hadsereg újjászervezésekor rövid időn belül sikerült a háborúban és az azt követő időszakban „szétszóródott" rádiófelderítő humán és technikai állományt egyesíteni, a rádiófelderítő szolgálat fejlesztését megindítani. A könyv célja az volt, hogy - a korabeli rádiófelderítő állomány még élő képviselőinek visszaemlékezései, illetve a fellelhető dokumentumok alapján - egyrészt egységes rendszerbe foglalja az önálló magyar rádiófelderítés hatvanéves történetének fejezeteit, másrészt emléket állítson a rádiófelderítő szolgálat tagjainak, távírászoknak, értékelőknek, rejtjelmegfejtőknek, parancsnokoknak és beosztottaknak, akiknek - esetenként sok emberáldozatot, szenvedést igénylő - munkája következtében a magyar katonai rádiófelderítés nemzetközileg elismert szolgálati ággá nőtte ki magát. A hidegháború korát már magunk mögött tudva, a jelenkor új kihívásait, fenyegetéseit érzékelve megállapíthatjuk, hogy bármi is történik a világban, a rádióelektronikai felderítés nem veszített jelentőségéből. Az ország döntéshozóinak mindig szükségük volt, van és lesz hazánk szűkebb és tágabb környezetére vonatkozó információkra, amelyek jelentős része származhat a rádióelektronikai felderítés tevékenységéből.